Álomképből ébredek, lassan orromba kúszik a narancs és a fahéj illata. Lassan tudatosul bennem: igen, végre karácsony! Örömmel tölt el az érzés, minden nap fontos, de ez a nap mégis más. Hiszek a karácsonyi csodákban, ilyenkor valahogy a szürke hétköznapok is megtisztulnak.
Felpattanok mellőled, békésen szundikálsz még. Odasietek az ablakhoz, és szomorúan állapítom meg, hogy eddig nem történt meg a csoda, a szürke betonrengeteg nem vált hópelyhektől szikrázó mesebeli álommá.
De ez nem veszi kedvem... Megmoccansz te is, hátranézek, és megpillantom csillagoktól szikrázó szemed és feledek mindent...
Gyorsan telik az idő. Egész nap meghitt a hangulat, miközben azon gondolkodom nem volt e túl merész választás a karácsonyi ajándékod? Hisz ez az ünnep a szereteté. És ha merész? - megnyugtatom magam, te boldog leszel, és élvezni fogod.
Állunk a fa előtt amely még csak zölden csillog, megrészegít az orromba bekúszó illata. Az aranyló díszek csillogásában mindennél erősebb szemünk csillogása és az egymás iránti mérhetetlen szerelme.
Hangtalanul simogatod végig testem, érzem bőrömön minden rezdülésed. Néha egymáshoz érünk, amely most még nagyobb boldogsággal tölt el.
- Kis hamis! Mit nézel?
- Azt a csillogó szemed. Igazi csillagszemű vagy, illik a karácsonyfához.
Puha ajkunk összeér a csillogó fényben...
- Tudod mi hozna teljes karácsonyi hangulatot? Egy igazán fehér hótakaró odakint. Igazi karácsonyi csoda lenne!