Ma rossz napom lesz, már így keltem fel reggel. - morfondírozok magamban a színházba menet. Elfoglalta valaki a kedvenc parkolóhelyemet is, és így még negyed órámba került újat keresni. Végre a kocsi a helyén, baktatok a színház felé, még át kell öltöznöm, szövegpróba... darálom magamban a teendőket, mikor érzem, hogy rezeg a mobilom a zsebemben. Felveszem, a párom az. Csilingelve szólok bele.
- Igen drágám?... - aztán lekonyul a mosolyom, el is tűnik. Arcom döbbent kifejezést ölt, és végül egy további hang nélkül teszem le a telefont.

Szinte öntudatlanul, pusztán csak rutinból megyek be a színházba. Utólag már nem is emlékszem, kivel találkoztam, kinek mit mondtam.
A következő hang rángat vissza a rideg valóságba.
- Nem, nem, nem! Hányszor mondjam, hogy nagyobb átéléssel?.... - a rendezőm hangja. Hallom, hogy beszél, de nem minden szava jut el hozzám. - ... Hát hány darabban játszottál már?
- Voltam párban... például a... - kezdem erőtlenül, de letorkol. Jó szeme van a pasinak, élből rájön, hogy mi a gondom.
- Mit csináljak veled? De most komolyan! Tudod mit, most hagyjuk ezt a szöveget, és mesélj. Meséld el, milyen volt a barátoddal, amikor olyan nagyon szerelmes voltál belé. Vagy még mindig az vagy? Na halljam! Igen, itt mindenki előtt. Tessék. - mondja nekem, és én döbbentem állok.
- Hát... a magánéletem már hadd ne adjam ki. - jönnek nagy nehezen ajkamra a szavak. Még én sem dolgoztam fel, amit nemrég a kedves barátom.... hm... volt barátom... mondott nekem, nemhogy még itt mindenki előtt mondjam el?! De, látom, itt nem lesz menekvés... A rendező eldobja a kezében tartott papírt türelmetlenségében, feljön a színpadra és megáll előttem.
- És most halljam! Mi a fene lelt téged? Te nem ez vagy!! - zendül a hangja. És én ösztönösen beszélni kezdek.
- Hát jó.... Az van, hogy negyed órája hívott a barátom.... ex barátom... - javítom magam. - Közölte velem, hogy elhagy engem, mert beleszeretett egy nőbe, de, igazán a nő pasija is bejön neki.... Szóval, sakk matt. És megköszönte az elmúlt 8 évet. Ennyi. Csupán ennyi az, amiért nem tudok koncentrálni. Szerintem is semmiség.... - mondom ezt már dühösen.... Elrohannék, de a rendező megfogja a karom és visszatart. Ahogy visszafordulok és a szemébe nézek, átsuhan egy gondolat a fejemben. Itt most csókjelenet jönne ha ez egy darab volna... de most?!...