- ...Szóval, sakk matt. És megköszönte az elmúlt 8 évet. Ennyi. Csupán ennyi az, amiért nem tudok koncentrálni. Szerintem is semmiség.... - fejezi be a lelkizést. Mondjuk azt hittem nem mondja el, de ehhez így nagy bátorság kellet, kipakolni itt a többiek előtt. Így már érthető a dolog. Töröm a fejem mi a fene legyen, de aztán kitaláltam. Épp el akar menni, hogy elszökjön, de nem engedem. Megfogom a kezét és visszahúzom, és szembe nézünk egymással. Hmmmm.. ezek a szemek... szomorúan szépek. Nagy sóhaj legbelül bennem, mert azért sajnálom. Pár másodperc alatt összeszedem magam:
- Na látod, így kell nézni. Így nézz majd akkor is, amikor itt megcsókolnak majd, ne felejtsd el ezt a pillanatot. - mondom neked, majd a többiek felé is fordulok. - Oké, oké, akkor most jöjjön az a rész, amikor épp a lány meglátja mással a fiút. Tudjuk, hogy nincs köztük semmi, de a lány a darabban nem. Ezt a kedves kolléganő gondolom szívből el tudja most játszani... - és visszanézek rád. Igen, ez most pont jó lesz neked kitombolni. Vissza is ülök a helyemre.
- Tessék, akkor próbáljuk ezt! Te menj a fa mögé - mutatok neked, majd a fiúra - te pedig beszélgess a rég nem látott unokatestvéreddel kézenfogva. Mosolyogni, ez az! Onnan meg halljam a fa mögül a monológot!