Ahogy beszél ez a lány a fa mögül... Na ez az.. most nagyon jókor jött ez a jelenet. Teljesen szívből mondja. Legalább megkönnyebbül talán.

- Na, így kell ezt mondani.... - mondom elégedetten, amikor látom, hogy egyre jobban belejön és talán el is túlozza. - Most látom, hogy szívből mondja, hogy beleadja az érzéseit. Ez az! Viszont ti a padon kicsit turbékoljatok, hiába vagytok unokatestvérek! Régen láttátok egymást, örültök, csak úgy sugárzik rólatok. Na akkor ezt a jelenetet újra. Halljuk a monológot!

Nem véletlenül mondatom el újra a szöveget, hadd jöjjön ki belőled, aminek ki kell és elsőre nem sikerült volna. Látom rajtad, ahogy egyre jobban megkönnyebbülsz. És most is milyen jól mondtad.

- Oké, oké, akkor ugorjunk arra a jelenetre, amikor a család barátja vigasztal, és titkon persze reménykedik abban, hogy a panaszkodással a szívedhez kerülhet. Oda a padra... ott jó lesz, ti addig pihenjetek turbékolók. Szóval padjelenet, panaszkodással, tessék!

Ha már kivezetted a dühöd, ideje, hogy meg is vigasztalódj.

- Öleld már át a nőt! Ez az! Mintha csak a párod lenne... Haha, hogy inkább a szeretőd? Jó, akkor legyen a szeretőd, csak öleld már, úgyis csak hallgatsz és vígasztalsz szenvedélyesen. Na gyerünk. Zsebkendő elő... tessék!