Most sem erotikus bejegyzés következik, inkább elmélkedés, ami a témája miatt inkább ide való, mint az Életlapokra vagy az Életíróra...
Ha már szex, akkor bele a közepébe: miért van az, hogy az utóbbi időben szinte olyan nőkkel találkozok, melyek inkább a vad, már-már BDSM határát súroló szexet szeretik? Amikor vadul, olyan isteniesen dugják meg őket, hogy szinte kék-zöld foltosak lesznek ettől, és ezt élvezik? Ha azt szeretik, hogy megalázzák őket, néha egy-két pofon is akár, némi erőszak... Vajon miért?
Elgondolkodtam az utóbbi időben és talán oda tudtam visszavezetni, hogy néha jó eldobni az emberi énünket és inkább az állati ösztönöknek alárendelni magunkat, vagy épp felszabadulni általa? Hogy nem kell visszafognunk az érzéseket, melyek felszakadnak belőlünk és azokat kiadva valami elemi erő pusztít végig. Ez kell?
Azt kell mondjam: igen. Csak ennek a szex végén kellene kiteljesednie, az odáig vezető út pedig lassan felszabadítónak. Mostanában viszont egyre inkább olyan hölgyekkel találkoztam, akik a vad, néha már erőszakos szexet szeretik, de miért? Miért az erőszaknak, a legyőzésnek kell lennie a felvezetésnek a kiteljesedés helyett? Lehet, hogy túl konzervatív vagyok, de én jobban szeretem a játékokat, azt a fajta behódolást a női nem felé, amikor egyszerűen oda lehetek a másikért (de nem megalázottan!), amikor láthatja rajtam a vágyat, amit ő vált ki a viselkedésével, és úgy játszhat velem, mint egy nő a férfival.
Vajon hová lettek ezek a játékok és miért torzultunk el így? Vagy csak én látom torzulásnak?