Gondolataimba belemélyülve tologatom poharamban a jeget, alig hallom anyám legújabb pletykáját. A teniszpálya melletti kávézóban ülünk, és az időt a teniszezők megfigyelésével próbálom múlatni. Egy erőtől duzzadó férfi játszik - sajnos nekem háttal, és nem csinálja rosszul, minden ütésnél megfeszülnek izmai.

- Figyelj, kislányom! - szakítja félbe anyám ábrándozásomat. - Mivel eddig még nem jelezted, hogy lenne kísérőd az unokanővéred esküvői partijára, leszerveztem neked Petert. Tudod..., a mostoha apád üzlettársának fiát. Ismeritek egymást, és még jól is elsülhet. Ez nagy esemény. Ott lesz mindenki, aki számít!

Mintha villám csapott volna belém ebben a percben.

- Mit csináltál? - kérdeztem, de inkább kiabáltam, felpattantam idegességemben, és hirtelen mindenki minket nézett. Vérlázító, hogy a hátam mögött szervezkednek, de kissé zavaró lett, hogy bámulnak. Még az eddig nekem háttal teniszező pasas is csak méregetett kíváncsian, de én gőgösen elfordultam, mégsem csinálhatok itt cirkuszt, és visszaereszkedtem székembe. Ő erre gúnyosan elmosolyodott, biccentett anyám felé, és folytatta a játékot.

Tudom, hogy Peter kedves fiú, de ő amolyan "megalszik a tej a szájában" típus, semmi közös nincs bennünk.

Ugye ismerős a szituáció? Amikor arra találunk rá, aki ott van az orrunk előtt, de mégsem gondolnánk róla, hogy...

Mielőtt lelőnénk a poént, inkább olvasd el, és tudd meg, miként alakul ez a kapcsolat és mi köze a bosszúhoz?