Fáradt vagyok.

Egész nap csak mások panaszait, problémáit hallgatom, és közben nem gondolhatok arra, hogy az én életem miként megy tönkre, mert ha egy pillanatig is elkalandoznak a gondolataim, nem tudom kézben tartani a beszélgetést.

Jó lenne már egy hónap pihenés, valahol a világ végén, de még egy bő hetet kell dolgoznom.

Arról nem is beszélve, hogy az egyik főnököm most szólt ide telefonon, hogy egy ismerősének gondjai vannak, és engem ajánlott neki.

Én ugyan közöltem a főnökkel, hogy egy hetem van a szabadságomig, és utána legalább három hétre elmegyek nyaralni, pihenni, de az öreg hajthatatlan volt, mindenképp rám akarta tukmálni az ismerősét. Ahogy letette a belső vonalas telefonját, néhány percen belül már az irodámban volt, és győzködött, mennyire fontos neki ez a barátja.

Hiába ajánlottam neki másik kollégát, nem és nem! Csak az én szárnyaim alá akarja bízni, mondván, bízik abban amit csinálok, és tisztában van vele, hogy a barátjának senki más nem fog úgy segíteni, mint ahogyan én...

Ha az ügyfél egy ismerős, akkor mindenképpen fogadni kell, hiába vár a pihenés. Vagy lehet, hogy a pihenés ezután már nem is fontos?

A terápia vajon hogyan sül el? Kattints ide és kiderül!