A barátom már napok óta nyüstölt, hogy ide el kell jönnöm. Nem hagyott, és a csillagot is leígértette velem az égről, hogy itt leszek. És itt vagyok. Bár nem tudom mit látott ebben az estélyben, ami olyan nagyon kiváló és fantasztikus, mert tipikus bájolgás az egész. Ráadásul megérkezésünk után bár bemutatott pár embernek, ő valamerre eltűnt és azóta sem láttam. Valahogy úgy érzem most magam, mint egy csapdába esett állat, akit otthagytak a kalitkában. De a kíváncsiság nálam nagy úr és igazán érdekel, hogy mi lehet ebben a jó? Maximum ha egy óra múlva sem derül ki, akkor hazamegyek. Ráadásul semmi program, csak egy szimpla összejövetel. Tényleg kezd kínos lenni.

Veszek egy pohár italt a tálcáról és úgy indulok el a vendégek között körbenézni. Aztán egy forduló után egy pillanatra földbe gyökerezik a lábam: két hölgy előttem, mindkettő álomszép. Az egyik ebben a pillanatban rám is néz, de nem szégyellősen: szimplán végigmér, és aztán beszélget tovább. Na ez ám a szemtelenség netovábbja! Így még nő nem mért végig engem. De mégis, valahogy tetszik ez a női lekezelés, felébreszti bennem a vadászt. Amint a barátnője egy pillanatra magára hagyja, már lépek oda hozzá:

- Jó estét hölgyem! Zavarok?

Egyedül igazán unalmas lehet egy fogadás, de ha már van egy kihívó, akkor máris izgató fordulatot vesz a történet. Már csak az a kérdés, hogy vajon meddig mennek el a szereplők?