Na, már azt hittem, megúszom eggyel... Újra el kell mondanom a részem, de legalább kiadom a dühöm... Már egy félmosoly is átsuhan az arcomom. Következő jelenet. Engem vígasztal a férfi a padon. Jesszus, ebben van csókjelenet! Amúgy imádom a partnerem a jelenetben, és vágytam is erre a részre egészen a mai napig. De, most, valahogy nem rá vágyom. Tudom, hogy ő csak épp-hogy csókolna meg. Én meg most igazi csókra vágyom. No, mindegy, túl leszek ezen is.
Hallom máris a végszót.
- .... Na gyerünk. Zsebkendő elő... tessék!
-... És hát, ez történt! Fel sem tudom fogni ép ésszel, miért nem láttam előbb a gyanús jeleket! Pedig, minden egybevág. A késések, a hangulat ingadozás, az új parfüm... minden. - és már éreztem is, hogy csorognak a könnyeim. Nofene... ez ennyire a szívemből szólna?! Lepődöm meg saját magamon. De folytatom. - És én már kezdem elveszteni a reményt, hogy van még normális férfi ezen a sárgolyón! Ilyenkor gyűlölöm magam, hogy gyenge vagyok, és őt is, hogy gyengévé tesz....
És itt kéne szomorúan a partneremre néznem, mire ő megcsókol vígasztalólag. De én -végig se gondolva- a rendezőmre nézek. Aztán észbe kapok....