Először, csak azt hittem, álmodom ezt a csodás friss kávé illatot, de ahogy tisztultak a fejemben az emlékképek, rájöttem, már nem az otthoni lakásomban vagyok, hanem a Balatonon, és tegnap Ágiékkal borozgattunk, majd a bódító Tihanyi Merlot megtette a hatását, pillanatok alatt álomba szenderültem. Fogalmam sincs, hány óra lehet, még a szemeimet sem nyitottam ki, de az ízlelőbimbóim már szinte érzik a fanyar-édes kávét a nyelvemen, ahogyan az illat előhívta a tudatalattimból.
Még nyújtózkodni sincs kedvem. Tudatom issza még egy ideig ezt az illatot, orromat átjárja, és bizony percek telnek el, ahogyan a nehézkes pilláimon keresztül beengedek egy pici fénycsíkot a fejembe. De azonnal vissza is csukom azt a pici rést, mert éles fény, a ragyogó napsütés ott táncol már a szobámban, hívogatva, hogy itt az ideje felkelni az ágyból.
Először is egy jó nagyot nyújtózom, még tán hangok is hagyják el a számat, olyan finomat aludtam az éjjel. Ha most kívülről látnám magam, egy igazi lusta macskát látnék magam előtt, aki kéjesen nyújtja ki a végtagjait, miközben kicsit dorombol is az elégedettségében.
Aztán felülök az ágyban, lábaimat belebújtatom a papucsomba, és amíg a köntösömet magamra húzom, már a hangfoszlányok is eljutnak a fülemhez. Ági és Tamás, beszélgetnek az étkezőben, és biztosan a kávéjukat fogyasztják, mert egyre erősebben érzem az ébresztő nedű csiklandó illatát. Mielőtt lemegyek hozzájuk, gyorsan a fürdőszobában megmosom a fogam, és rendezem szanaszét álló hajszálaimat, majd én is csatlakozom hozzájuk úgy a beszélgetésben, mint a kávézásban. 
Érdeklődöm tőlük, hogy ugyan mennyit gyakoroltak az elmúlt tanfolyam óta, de megnyugtattak, hogy bizony ők is hanyagolták, nem volt idejük a rohanó munka, család mellett olyan nyugodt órákat kiszakítani az életükből, amikor csak a meditációra koncentrálhattak volna. Ezzel aztán meg is nyugtattak, hogy egyikünk sem tud többet annál, mint amikor legutoljára elváltunk egymástól.

A reggeli kávézás után Ágiék elmentek felfedezni a települést, én pedig maradtam őrizni a házat, és várni az érkezőket. Estére, már mindenkinek itt kell lenni, a Mester is legkésőbb dél körül itt lesz. 
Bizonyára úgy indul majd a tanfolyam, hogy már este egy körbemutatkozással mindannyian megismerjük azokat, akik eddig még nem voltak velünk egy csoportban, illetve, akikkel pedig ismerjük egymást, elmeséljük, hogy mi történt velünk az utolsó tanfolyam óta. Kicsit tematikusak szoktak lenni ezek a bemutatkozások, de mégis némi lazaságot megenged a Mester, így igen jó hangulatban telik általában az ismerkedés az első este folyamán. 

A percek, az órák egész gyorsan telnek, én pedig a teraszon egy jeges tea mellett napozgatok addig, amíg a csapat meg nem érkezik. 

Először a Mester kocsiját látom, ahogy begurul az udvarba. Örömmel üdvözöljük egymást, de szinte nincs is lehetőségünk beszélgetni, mert folyamatosan érkeznek a résztvevők. Szinte mindenkit ismerek, igaz, van, akit csak látásból, de nagyjából tudom, hogy ki honnan jött, és mióta jár ezekre a találkozókra. Aztán amikor már elég sokan beszélgetünk a teraszon, a társalgóban, és az udvaron is, egyszer csak egy idegen autó, és egy ismeretlen férfi érkezik, fürkészve tekintetével a jelenlévőket.
Épp ekkor érkeznek Ágiék is vissza a hosszú sétájukból, és szóba elegyednek egymással. 
Ahogy kilépett a kocsijából, egy másodperc töredékéig összevillan a tekintetünk. Aztán ő Ágiékkal kezd beszélgetni, én pedig egy kis ideig figyelem őket. Főleg az ismeretlent térképezem. Magas, izmos, napbarnított, úgy a negyvenes évei közepén járó igen sármos férfi. Vajon, honnan jött, és ki lehet –gondolkodom- de nem jut eszembe, hogy láttam volna már valahol…

A hétvége folytatódik, amit még elolvashatsz a weboldalunkon!