Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Először, csak azt hittem, álmodom ezt a csodás friss kávé illatot, de ahogy tisztultak a fejemben az emlékképek, rájöttem, már nem az otthoni lakásomban vagyok, hanem a Balatonon, és tegnap Ágiékkal borozgattunk, majd a bódító Tihanyi Merlot megtette a hatását, pillanatok alatt álomba szenderültem.…
Felébredek. Kipattan a szemem, és a szokásos játékot játszom. Megpróbálom kitalálni hány óra lehet. Fülelek, kint még nagy a csend. Gyenge fény az ablakon. Még korán van. Az órára nézek. 5:12 Na igen, még van fél órám a felkelésig. Mellettem feleségem szuszog, a másik szobákból a két gyerek álmának…
Tenger. Ez az én hazám, itt élek minden nap, szárazföldet alig látok. De ki mondta, hogy nem kemény egy kalóz élete? Itt lehet a legjobb zsákmányokat rabolni, szárazföldön nem visznek ennyi értéket az emberek.- Húzd már meg azt az istenverte vitorlát, mit tökölsz ott?! - ordítok az egyik idiótának.…
Hosszú idő telt el, amíg végre visszatértek az emlékeim. Újra megtaláltam a személy azonosságomat. Emlékszem a múltamra, éveimre és mindenkire akikhez közöm volt. Mindenre, ami azelőtt történt, hogy megváltozott minden, és a korábbi kalandor-csődörre, aki voltam, meg arra a kihasznált és felhasznált…
A barátom már napok óta nyüstölt, hogy ide el kell jönnöm. Nem hagyott, és a csillagot is leígértette velem az égről, hogy itt leszek. És itt vagyok. Bár nem tudom mit látott ebben az estélyben, ami olyan nagyon kiváló és fantasztikus, mert tipikus bájolgás az egész. Ráadásul megérkezésünk után bár…
Lassan térek csak magamhoz a kábulatból. Hol vagyok? Mi történt? Még nagyon homályos előttem minden, de ahogy tisztul a fejem elkezdek emlékezni. Valahol ott szakadt el a cérna, mikor munkából hazatérve benyitottam a sötét lakásba. Volt ott valaki. Engem várt. Nem tudtam villanyt kapcsolni, az okára…
Véget ért az idei tanév, végre kiszabadulunk a négy fal közül. Levezetésképpen még két hét táboroztatás jön, de legalább messze a várostól, egy kellemes kis tó környékén, sok erdővel, jó levegővel. Sok kedvem nincsen az egész dologhoz, de viszonylag kezdőként, új iskolában semmi más választásom nem…